My top secret - Borbolya blogja

Mindenről megvan a véleményem és nem félek kimondani!

Friss topikok

  • Ződgyík: Minek? Egyszer élek, minek szenvedjek olyamival, ami ellen nem tehetek? Komolyan. (2009.11.20. 11:58) KISEBBSÉGBEN

Linkblog

KATTANJ RÁ!

SZAVAZZ RÁM!

borbolya_ 2010.01.31. 10:03

Egy ideje csendben várom a politikusok érdemi megszólalásait, amelyek alapján a mezei választópolgárok eligazítást kapnak a pártok elképzeléseiről.

Tudod, hogy lelkiismeretük szerint szavazhassanak az országgyűlési választásokon... Na, ami azt illeti, a szokásos "addig állj fél lábon" mondás ismét csak előtérbe került, már sokadszor is a világos helyzet ismertetésének vonatkozásában. Mert hogy ebben az országban mindent lehet, csak éppen a valós helyzetnek megfelelően tájékozódni nem. Van a jelenleg regnáló kormány, aki - nyugodtan vessél rám követ - szerintem igazán kiválóan teszi a dolgát. Van egy párt, amely e mögött a kormány mögött áll, és nagyobb részt felelős az országban kialakult gazdasági helyzetért, és amely ugyanezen okok miatt jelentősen vesztett a hitelességéből. Van a legnagyobb ellenzéki párt, - az újszülöttek kedvéért elmondom, hogy a fideszről beszélek - amely semmiféle felelősséget nem vállal azért a káoszért, ami a napjaink belpolitikáját jellemzi, és nagyban hozzájárult a gazdasági problémákhoz is. Van a mostanában formálódó új szövetség, az emdéef és szadesz között, ami még testvérek között is igen képlékeny állapotban van, és ember nem tudhatja, milyen eredményt hozz a két párt választási eredményében. Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy drukkolok nekik. Nem azért, mert annyira kedvelem őket külön-külön, vagy akár együtt, de feltétlenül fontosnak tartom, hogy benne maradjanak közéletünkben, és nem utolsó sorban a Parlamentben. Ezt gondoltam - bármilyen hihetetlen lehet számodra, aki már olvastál tőlem egy-két véleményt - minden választást megelőzően, mert híve vagyok a sokszínű politikának, és szeretem, ha sokféle vélemény megjelenik a palettán. Most azonban még fontosabbnak tartom azt, hogy minél nagyobb szerepet kapjanak azok a mérsékelt erők, amelyek eddig is hangot adtak a szélsőjobbtól való elhatárolódásuknak. Ezek között az erők között a fidesz sajnos nem szerepel. Az a pártszövetség, amelyik egyforma hangsúllyal bírálja a parlamenti baloldalt, és a jelenleg még Parlamenten kívüli szélsőjobbot, nem alkalmas arra, hogy utóbbi előretörését megadályozza. Az a szövetség, amely szándékosan összekeveri a szezont a fazonnal, - ezzel teljesen hülyének nézve az általa oly nagyra becsült embereket - csak azt a véleményemet erősíti meg, hogy nem szabad hozzájutnia a nyolc év óta folyamatosan áhított többséghez. 

Persze tisztában vagyok a realitásokkal. Látom, amit látok, és nem vagyok boldog tőle.

Péntek este egy bulin voltam, ahol a tizenkét fős asztaltársaságban rajtam kívül összesen egy ismerősöm volt, aki a baloldallal szimpatizál. Végighallgattam azt a gyűlölettől egyáltalán nem mentes szitok-áradatot, amivel leginkább az ekhó tévében, vagy a magyar hírlapban lehet találkozni.

A társaság egyik tagja - egy nő - nem tudta rólam, hogy melyik oldalon állok. Rákérdezett, kire fogok szavazni, de azonnal előre bocsátotta, hogy az emdéefre ne szavazzak, mert áruló, az emeszpé lop, csal , hazudik, a szadesz pedig már nem is létezik, hála az égnek. A magam részéről úgy tettem, mintha végiggondolnám a javaslatát, és a következőt mondtam: - ha az emdéefre nem  szavazhatok, mert áruló, a jobbikra és a fideszre nem szavazok, mert ki nem állhatom őket, az eszdéesz pedig nem létezik, akkor nincs már választásom, mint az emeszpére adni a voksomat. Hát, szavakkal nem tudom leírni azt a döbbenetet, ami kiült a nő arcára. Ha a szemével ölni tudott volna, valószínűleg már halott ember lennék... A buli végén - ők az elsők között mentek haza - kikísértük őket a ruhatárhoz. Mielőtt elköszöntünk volna, a nő vészjósló hangon így szólt hozzám: - aztán jól gondold meg, kire szavazol! Igyekeztem barátságosan elterelni a szót a témáról, de miután elmentek, még sokáig a fülemben csengtek a szavai.

Azt hittem, kedvel engem. Azt hittem, kedvelem.

Címkék: kormány jobboldal többség ellenzék

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mytopsecret.blog.hu/api/trackback/id/tr481716393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása